ON-LINE FOGLALÁS
22°C

Rodosz | Utazás Rodosz

Leírás

A Dodekaniszosz-szigetcsoport legnagyobb tagja, látnivalókban és érdekességekben igen gazdag. A rózsák és pillangók szigetén megelevenedik a történelem: az ókori világ csodái, a johannita lovagok középkori városa, a török uralom jellegzetes épületei, a zsidónegyed emlékei, és a mai pezsgő város képei. Első virágkorát az archaikus korban élte a sziget, ugyanis Rodosz volt a kerámiagyártás központja. A második fénykor pedig a hellenisztikus korban jött el, mert híres művészeti és retorikai iskola működött a szigeten. A szavak és beszéd művészetét Cicero és Julius Ceasar is itt tanulta. A sziget elhelyezkedése miatt mindig a hódítók célkeresztjében állt. Volt Róma, majd Bizánc része. Lerohanták a gótok, a perzsák, és az arabok is. A 13. század végén a johanniták vásárolták meg Rodoszt, és ekkor épült ki a város védelmi rendszere, amely kiállta az idők próbáját. A törökök csak 1522-ben, több sikertelen kísérlet és majd féléves ostrom után tudták elfoglalni a szigetet.

A sziget gazdag történelméhez a gyönyörű partszakaszok, és az égszínkék tenger adja a keretet. A sziget fővárosa, Rodosz melynek óvárosában a múlt emlékein túl rengeteg üzlet, kávézó, étterem, bár és szórakozóhely várja a vendégeket.

Fontosabb látnivalók a fővárosban: a Nagymesteri Palota, a Régészeti Múzeum és a városfallal körülölelt rodoszi óváros, amely a Világörökség része, valamint a kikötő. Megéri egy sétát tenni a Monte Smith hegyen, amelynek tetején a hajdani Apollon templom oszlopai magasodnak.

A várost elhagyva érdemes felkeresni Petalúdeszt: „…Bocsássatok meg, tündérek, az élet nem könnyű, az emberek szomjasok a szépségre.”- írta Szabó Magda a Zeusz küszöbén című könyvében. Tündéreknek nevezte a pillangókat, melyek nyaranta benépesítik a rodoszi Pszinthosz-hegység völgyét, Petalúdeszt. A medvelepkéket (quadrina) a völgyben sorakozó storaxfák gyantája vonzza ide, itt gyűlnek össze párosodni júniustól szeptemberig. Számuk évről-évre csökken,a gyakori helyváltoztatás nagyon kifárasztja őket, és könnyen elpusztulnak. Látogatásunk során tartózkodjunk a hangos örömujjongástól, hessegetéstől, és tapstól!

A másik kihagyhatatlan kirándulás Lindosba vezet.  A csodálatos fekvésű városka apró, egyszintes, fehérre meszelt házai a hegyoldalban sorakoznak. A dombtetőn az ókori Akropolisz magasodik, ahol egykoron Athéné életnagyságú szobra állt, aki előtt zarándokok ezrei tisztelegtek. A hegy lábánál megkapó látványt nyújt a Szent Pál-öböl, ahol az apostol partra lépett, és ahonnan elindult tanait terjeszteni.

Mesés hajókirándulások is indulnak Rodosz városból a környező szigetekre: pl. Szimire, és Kosra, de akár Törökországba, Marmarisba is áthajózhatnak mindössze két óra alatt.

Ismertebb üdülőhelyei: Rodosz, Ixia, Kalithea, Faliraki, Afantou, Kolympia, Lindos, Pefki, Ialysos, Paradeisi, Theologos

 

 



Hotelek
  • Hotel's photo
    Afandou Blu Hotel
    Régió:
    Rodosz  Afandou
     Szobák száma:
     50
    Kis családias szálloda. Partközeli, medencével, játszótérrel jol felszerelt szobákkal.
  • Hotel's photo
    Atrium Palace Thalasso Spa Resort & Villas
    Régió:
    Rodosz  Kalathos
     Szobák száma:
     316
    Luxus hotel zöld és hangulatos környezetben. Kalathos homokos és kavicsos strandján található. Tágas szobák széles skáláját kínálja. Lakosztályok és villák; 6 kültéri medence felnőtteknek, valamint  beltéri úszómedence és gyermekmedence áll rendelkezésre. Több bár, internet-hozzáférés, sportolási lehetőségek és animáció várja a vendégeket.  Vízesések és napozóteraszok a medencék körül, meghitt és...